Új stílus Magyarországon, a Chi ryu Aiki-jitsu

Mindannyian megszokhattuk, hogy amikor egy új stílus veti meg a lábát valahol, akkor a már működő stílusok képviselői heves reakciókkal próbálják bebizonyítani, hogy az övéké szebb, jobb, ősibb, stb. Az idő minden esetben megmutatja, hogy az ilyen irányú szakmai féltés teljesen felesleges, mivel minden stílusnak megvan a maga helye a harcművészetek világában.

Ha történetében megnézzük a ju jitsu eredetét, akkor rögtön szembetűnő, hogy már a Japánon belüli fejlődése során a középkorban mennyi stílusról tudjuk, hogy létezett. Ez a szám több, mint 700 iskolát takar, ami természetesen nagyrészt ki is halt a gyakorlói halálával. Ha a ju jitsu utolsó 150 évét nézzük, akkor is olyan neves iskolákkal találkozhatunk, mint az Aikido, a Judo és talán nem sértődnek meg a Brazil jiu jitsu képviselői sem, ha ide sorolom őket. Természetesen még rengeteg olyan stílus létezik, amely a ju jitsu alapjaira épült, még ha kitalálói ezt időnként tagadják is. Az is megesik, hogy az új stílus, bár alapítói szerint közel áll az eredeti ju jitsuhoz mégis, kevés kapcsolódási pontot találunk a japán szamuráj technikákkal, értékrenddel, vagy éppen a harcművészetből versenysporttá alakult.

Számomra ez a fejtegetés itt véget is ért, mert hitvallásom szerint a harcművészeti stílusok közös egymás mellett élésének filozófiájába nem fér bele más irányzatok kritizálása. A fenti sorokat inkább elmélkedésnek kell tekinteni a multról. Legyen elég annyi, hogy nekem a legmegfelelőbb stílus a Chi ryu Aiki-jitsu.

Mi a Chi ryu Aiki-jitsu?

A Chi ryu Aiki-jitsu egy olyan stílus, amely magában foglalja a Ju jitsu, a Judo, az Aikido, az Iaido és a Ken jitsu technikáinak azon részét, melyek harmonikus egészet alkotnak. Létrehozásának célja a hatékony önvédelem szem előtt tartása mellett egy olyan harcművészeti stílus megalkotása volt, amely technikáiban folyamatosan arra ad választ, hogy a „Szamurájok hogyan csinálták ezt annak idején?”.

„Ha melegedni akarsz, húzódj közelebb a kályhához.”

A kályha jelen esetben Japán. Ha eredetit akarsz tanulni, akkor nézd meg hogy csinálják ott, ahol kitalálták. Ez nagyon igaz. Mesterem, shihan Johnny Bermaschewice több, mint 13 évet élt összesen Japánban és manapság is visszatér minden évben mestereivel és régi edzőtársaival, és tanítványaival együtt gyakorolni a harcművészeteket. Így biztosítva, hogy a parázs az eredeti tűzhelyből való legyen, hogy a stílus élénken őrizze az eredeti technikákat.

A fentiekből jól látható, hogy a Chi ryu Aiki-jitsu nehéz, összetett. Aki viszont kitart mellette, az elsajátíthatja a stílus rendszerében rejlő kettősséget. Egyrészt megtanulhat hatásosan védekezni az utcai támadások ellen, elsajátíthatja az ütés-rúgás küzdelem, a földharc, a dobástechnikai küzdelem minden technikáját, másrészt elsajátíthatja a szamuráj kultúra részeit, a szamuráj fegyverek használatát, megértheti az azokra épülő technikák működését, a szamurájokban rejlő tüzet, mely a Japánt jellemző több évszázados belső harcok alatt életen tartotta és fejlesztette a harcosokat.

Kívánhat e valaki ennél többet magának? Szerintem nem. Ezért ajánlom minden kezdőnek és haladónak ennek az útnak a járását türelemmel, alázattal, nem kímélve magunkat a tanulástól és a fáradtságtól.

Találkozunk a teremben!
Edzések


Judo, Ju jitsu, jiu jitsu, Chi ryu Aiki jitsu, Iaido, Okinawa Kobudo Judo

Egyesületünk tagjai 5 éves kortól tanulhatják a judo stílust. Különleges rendszerben tanulják a dobás, földharc technikáit verseny és hobbi szinten gyerekek és felnőttek számára. Magyarországi vezetőnk Sensei Ziegler Csaba ( ju jitsu, okinawa kobudo, judo, chi ryu aiki jitsu mester) Judo dobásokról, a judo edzések helyéről az alábbi linken található bővebb információ.
- Judo edzések II. kerület
- Judo edzések Nagykovácsi
- Judo videók itt!


Ju jitsu (jiu jitsu)
Jitsu edzéseinken tagjaink a hatásos önvédelem technikáin kívül megtanulják alkalmazni a földharc, a dobás, az ütés rúgás technikáit, erős küzdelem centrikus oktatási rendszerben. A fegyveres ju jitsu (jiu jitsu) technikák, erős judo alapok. Több jiu jitsu mester is oktat egyesületünkben sensei Ziegler Csaba jiu jitsu mester és sensei Lőrinci István jiu jitsu mester vezetésével.
Ju jitsu bővebben

Okinawa Kobudo
Az Okinawa Kobudo az egyik olyan stílus, amely megőrizte az eredeti okinawai fegyverkezelést. Edzéseinken az eredeti Matayoshi Kobudo stílus sajátítható el, melyet Shihan Johnny Bernaschewice, Shihan Kathrin Siggelkow és Shihan Yamashiro Kenichi oktatása alapján tanuljuk. Magyarországi vezetőnk Sensei Ziegler Csaba ( ju jitsu, okinawa kobudo, judo, chi ryu aiki jitsu mester) Okinawa Kobudo bővebben
Okinawa Kobudo videók

Chi ryu Aiki jitsu
A Chi ryu Aiki jitsu stílust magyarországon csak a mi egyesületünk tagjai tanulhatják. Oktatási anyagunk tartalmazza a judo dobás, földharc, a ju jitsu utcai önvédelem, a fegyveres és pusztakezes technikáit, a japán kard (katana) kezelését (Iaido, kenjitsu, Iaijitsu, Battojitsu), az Aikido technikáit, a Karate ütés-rúgás technikáit és ízület feszítéseket. A Chi ryu aiki jitsu stílust küzdelem centrikusan oktatjuk. A stílust az alapító mester, Shihan Johnny Bernaschewice tanításai alapján Magyarországi vezetőnk, Sensei Ziegler Csaba ( ju jitsu, okinawa kobudo, judo, chi ryu aiki jitsu mester)
Chi ryu Aiki jitsu bővebben

Önvédelem
Az eredményes utcai önvédelem edzéseinken elsajátítható. Kiemelten veszélyezetett korosztály a tizenévesek korosztálya, akiknek a megfelelő felkészítése kiemelt célunk. Edzéseinken megtanulhatók az önvédelmi technikák, pusztakezes és fegyveres önvédelem, judo dobástechnikák, ütés-rúgás küzdelem, a kondíció, erőnlét és állóképesség fokozása érdekében földharc technikák. Az edzéseket tartja Magyarországi vezetőnk, Sensei Ziegler Csaba ( ju jitsu, okinawa kobudo, judo, chi ryu aiki jitsu mester). Edzéseinken fiúk és lányok jelentkezését szeretettel várjuk jiu jitsu edzéseken kezdő és haladó szinten egyaránt.
Kapcsolódó cikkünk: A tizenévesek edzése kiemelt ügyünk
Önvédelem, harcművészet vagy küzdősport
Szabadság a Jiu-jitsuban